Pletykafészek

Sarka Kata pornós képén röhög a fél ország

Az egyik kommentelő fogalmazta meg legpontosabban azt, mi is a helyzet exHajdúné háza táján. 
Reggel kiposztolta a reggelijét,,,, délben nyilatkozott, a 24.hu-nak hogy többet nem osztja meg a magánéletét… egy órakor kiposztolja az új melleit. EGY HÓNAPJA nyilatkozta nem nyilatkozik többet, azóta 6 óránként jelenik meg valami baromság az internetemen – melyik HÍR igaz? végül meg kiderül a gyümölcsös szusit sem szereti….”

 

 

Úgy tűnik, valahogy nem igazán sikerül jól kezelnie sem a válását, sem azt, hogy Hajdú Péter nem bánkódott túl sokat, máris becsajozott, ráadásul a csaj akár Sarka Kata klónja is lehetne. 
Ahelyett, hogy tényleg a gyerekeivel meg a munkájával foglalkozna, egyfolytában túlzásba viszi. Utolsó fotója, amit kiposztolt úgy néz ki, mint egy leharcolt, de még jó karban lévő pornószínésznő forgatás előtt ( vagy közben). A feltuningolt mellek, a csillogó napszemüveg. Mi a fenéért van erre szüksége egy felnőtt, (feltételezem) értelmes, két gyerekes nőnek? 

Persze, a rajongók újfent nem rejtették véka alá a véleményüket:

Borzalmasak azok a nagyméretű szilikonok!” – de legalább 29 perc alatt 1400 lájkot kaptak – fűzte hozzá egy másik kommentelő. Csak azt nem értem, ennek mi értelme van? Tényleg attól lesz jobb a napja, ha több ezren lájkolják, amit kitesz? 

Ez a tegnapi nadrág? Ki van szakadva. Igaz, lehet azon a másik oldalon a szakadás”

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. kicsizsike says:

    Én még mindig azt mondom,hogy hol van Kata anyja? Hogy egy kicsit észre téritse kicsi lánykáját? Ez a figyelem felkeltés már beteges.

  2. Éva Bíró says:

    nem tudom minek kell vele ffoglalkozni.addig csinálja ameddig van rá vevő, ha nincs, akkor elunja, és abbahagyja.ennyi igen? akkor basszátok meg

  3. Éva Bíró says:

    nem tudom minek kell vele ffoglalkozni.addig csinálja ameddig van rá vevő, ha nincs, akkor elunja, és abbahagyja.ennyi

  4. habcica86@gmail.com says:

    Lassan akkorák lesznek a mellei,mint Cininek volt.

  5. Csepregi Tamás! 10 pasiból 10 megdugná? Nem mondod?! Tegyél már úgy, mint ha férfiból lennél! Mutass nekem csak egy olyan férfit, aki új húsként nem dugna meg szinte bárkit?! Nem szerelemről, meg rózsaszín dolgokról beszélek, hanem csak nyers húsról! Aki ezt tagadja, az vagy nem mond igazat, vagy nem férfi, csak annak néz ki! Egyébként sarka többek között az ilyen vélemények miatt csinálja a felhajtást maga körül, mint ami a tiéd is. Gondolhatod mennyire izzik a bugyija mikor ilyesmiket olvas! De ha az szándékod, hogy tüzet olts sarkánál, akkor elnézem a kissé butuska kommentedet, akkor nosza menj tüzet oltani!!!

  6. Kiss László says:

    Az a fránya EGÓÓÓÓÓÓ! Ez mozgat mindent az Ország sarkájánál. Na meg nőből van(állítólag)! Minden nő képes szinte bármire,(rá se rántanak, hogy ezek a mutaványaik néha életveszélyeseknek számítanak) csak hogy ráfigyeljenek! A teremtő vagy rosszkedvében vagy éppen nagyon vicces hangulatában lehetett mikor megteremtette a nőt! Ha lenne a kétszínűségnek neme, akkor az csak nőnemű lehetne!!!

  7. Árpád Sávos says:

    “tommi” = “többi”

  8. Árpád Sávos says:

    Jol nez ki a csaj, aki negativan szolt az vagy irigy, vagy csak czukkolja az itteni tommi kommentalokat !!!

  9. Csepregi Tamás says:

    Nyilván nem az eszéért szereti senki ezt a nőt. De azért a külseje miatt fikázni pronyó dolog. Külsőre rendben van a csaj. Szerintem 10 pasiból 10 megdugná.
    De kivénhedt pornós kurvához hasonlítani a fotó alapján nagyon ostoba dolog.

  10. Maria Blagoje says:

    Ennyi ráérő rosszindulatú szószátyárt!!!!
    Nevetséges mennyire alacsony érzelmi inteligenciával rendelkező csufoskodó nem minősíthető emberi értékrenddel nem rendelkező mutánsok. Saját magukat mínősítik irigykedő rosszindulatú hozzászólásaikkal!!!
    Nevetséges

  11. Zsuzsa Rauscher says: (előzmény @Csaba Bekes)

    Lehet a Hajdúra mondani, hogy ilyen, meg olyan, de a Saka a lába nyomába sem léphet. Ő CSAKIS A FÉRJÉNEK KÖSZÖNHET MINDENT. EGY S A R K I L O T Y Ó Lenne ha a Hajdút nem vette volna le a lábáról. Motorháztetőn szekszelő lotyó. A mamlasz Petit jól behálózta. A Rákóczi térre való Qrva. Már akkora tőgye van mint a RISKA tehénnek. Jól megválasztott barátnői is mutatják, hogy milyen is valójában.
    A GYEREKEI SZÉGYENKEZHETNEK MIATTA, DE HA MOST MÉG NEM, MERT NEM ÉRTIK EZT NEM SOK IDŐ KELL ÉS LEFOGJÁK SZARNI.

  12. Csaba Bekes says:

    Ennek az unatkozó semmirekellőnek tényleg nincs más dolga, mint magáról posztolgatni….. Szerencsétlen gyerekekről meg a babysitter gondoskodik….

  13. Bri Nagy says:

    Ez már kezd Jordan-es lenni.

  14. Zsuzsa Rauscher says:

    Hol van hazugok a pornókép?

  15. Zsuzsa Rauscher says:

    Hol van a pornókép?

  16. Te már csak tudod, minden nap ott teszed ki anyádat. Váltás kellene, mert nehezen bírja az öreglány a napi ötvenet?

  17. Én vagyok a ,,másik kommentelő”…
    De azóta már 15 ezer a like…. 🙂
    Egyáltalán nem fűztem semmit a párkapcsolati kínlódásukhoz…..
    A marketing jó….de amikor egy hülye a marketing szóhoz a nyereményjátékot írta off lett az a bizonyos gomb.

  18. Péter Pál Egry says:

    Jól mutatna a 45-es út mellett, mint “dolgozó nő”, bár az egy kicsit munkás!
    Viszont passzolna a címhez!

  19. Papp Annamaria says:

    Mert ti mindd kedves “ROSSZINDULATÙ” kommentelok tokeletesek vagytok!!!!!!!!!!!!HANYNOM KELL TOLLETEK ROSSZINDULATBOL MEGINT SZIN JELESRE VIZSGAZTATOK!!!!!!

  20. Péterné Aladics says:

    Ez nem pornó.Túlzásba vitte a méretezést.Ez tetszik a papusnak.Petinek nem kell utána bánkódni.Inkább a gyerekeire figyelne jobban.Nem töri utánuk magát.

  21. Nem 20 évvel idősebb Katánál B.I., hanem 30 évvel (1957.04.06-án született, tehát jövő héten tölti a 60-at), két felnőtt és három kisgyereke van.
    Dúsgazdag a pasi, egy cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője. Szakterülete a kereskedelmi informatika, vállalatirányítási rendszerek, bolti megoldások, webfejlesztés.
    Kata valószínűleg majd válás után felvállalja. Addig ő a nemzet tisztességes, két gyermekét egyedül nevelő mintaanyája.

  22. Jenő Oláh says:

    Ez aztán a kemény pornó! 😀

  23. Kiss László says: (előzmény @Károly Sági)

    Hát aki sarkához méri magát, vagy másokat, marha alacsonyra teszi a mércét!

  24. Kádár Istvánné says: (előzmény @Kiss László)

    No ugye , hogy igazam van, most is igazolta .

  25. Ugorjon sarkára rá a krokodil! Meg arra is aki (mindegy milyen okból) propagálja ezt a senki macát!

  26. Csobay László says:

    Láttam már nagyobbat is de az egy tehéné volt.

  27. Meggy Konyakos says: (előzmény @Roberta Dénes)

    Igen, ez jó kérdés. Múltkor láttam, hogy hajdú oldalára is kiírta ezt valaki, de még ő is törölte. Ezek szerint, ez is retteg tőle.

  28. Kádár Istvánné says:

    Ugyan , miről van szó? A firkászok, meg az itt köpködők alig várják, hogy mikor ugorhatnak rá ! Ha nem törődnének vele , akkor nem lenne visszatérő téma ez a nő.

  29. Zoltán Szigeti says:

    Sajnos ez a cölöp spiné lett a mai fiatalság elé téve mint követendő példa. Szánalmas, üresfejű nő, aki elég jól keres ezeken a lájkokon,mert a hirdetéseken megkeresi a havi rezsijét. Ha egyáltalán tudja, hogy mi az a rezsi.Soha életében nem dolgozott, fogalma nincs a való életről. Utálatos, undorító úgy ahogy van.

  30. Mária Erdész says:

    Naaa ez már nekem is sok

  31. Károly Sági says:

    A mocskos tetű firkász,aki állandóan más életében vájkál,a nevét már nincs bátorsága odaírni.Írígy rusnya férgeknek nem tetszik,hogy a fasorban sincsenek hozzá képest!

  32. Roberta Dénes says:

    Ti értitek miért nem vállalja fel a 20 évvel idősebb B.I-t, ha lelépett vele?! Szégyelli?

  33. Sylvia Győrffy Gazsiné says:

    …szánalmas……….. :-/

  34. Kinga Nemes says:

    szegény……………sajnálom, hogy pont olyan beteges,mint a Vajna Timi, bizonyitási kényszere van

  35. Csepregi Tamás says:

    Egy dologra jó, üríteni.

  36. Veronika Erdei says:

    Színes köcsög. Kívül díszes, belül üres.

  37. István Szegi says:

    szegény sarki katát már megint szapulják 🙂

  38. Andrásné Éva Pozsonyi Kovács says:

    a pénztől senkinek sem lesz esze, ezen már a pszichológus sem tud segíteni. csak a gyerekeit lehet sajnálni, de nagyon.

  39. habcica86@gmail.com says:

    Ezek már tőgyek.Beteg ez a nő.

  40. Anyuli60 says:

    Ha más anyuka ezt tenné, amit ez a nő művel, már rég a nyakán lógnának a gyermekvédelmisek.
    Tényleg pszichológiai eset!

  41. Rácz Jolán says:

    Az első szótól az utolsóig igaz! Nekem nem a barátom, de nem is az ellenségem S. K.. . .de amit művel. . az már szerintem betegség. . .


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!