Pletykafészek

Szörnyűre sikerült Tóth Gabi dalfesztiválos klipje

Egy kicsit kezdek összezavarodni a csajtól. Először jön azzal, hogy ő most már “Totova”, amiért aztán meg is kapta a magáét a közösségi oldalán, mert van, akinek ez az elnevezés nem játék, sértőnek találták, hogy csak úgy felhasználja. 

 

 

Aztán, amikor a Dal válogatójában énekelt, akkor megjegyezte, hogy ő már nagyon régen szeretett volna visszatérni a magyar népdalokhoz és reméli, hogy az új stílust is szeretni fogják a rajongók. Zséda már akkor megjegyezte neki, hogy igazából ennek a dalnak nem nagyon van magyar népdal jellege, de az előadás jól sikerült.

A következő megmérettetés alkalmával megint változtattak egy kicsit a teljes koncepción és most már Frenreisz Károly is felszólalt, hogy ő nagyon bírja a Gabit, bármit is csinál, de egy kicsit fura, hogy a Hosszú időket megpróbálja magyar népdalnak eladni, miközben a zenei része görögös, a dal pedig inkább kínai. 
… ha te, mint magyar, elmész külföldre egy ilyen produkcióval, akkor nem biztos, hogy be tudnak téged azonosítani, kicsit zavaros..”

Nekem még ez után a kritika után is nagyon tetszett a dal, azzal most sincs bajom. Amikor élőben énekli, az is működik. De sajnos a klip, amibe biztos, hogy sok munkát fektettek, egyszerűen borzalmas. Nem illik ez elképzelt irányvonalhoz, nincs története, nincs értelme és látványban is inkább egy kusza káosz, mint valami szép és egyszerű, amit amúgy a dal szövege megkívánna. 

Néha még azt is nehéz megértenem, hogy most akkor ő éneklés közben a kis rigó, aki szembeszáll a varjakkal, vagy a varjú, aki nem engedi győzni a jót. 
Lehet, hogy szeret magyar népdalokat énekelni és mindeddig nagyon drukkoltam neki, hogy ő képviseljen minket az Eurovíziós dalfesztiválon, de egyre kevésbé vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet. 

 

A rajongói is hasonlóképp vélekednek, van, aki udvariasabban, van aki nyersebben, de ugyanazt fogalmazzák meg:

Ha az volt a cél hogy egy jó számhoz egy teljesen idegen klipet forgassatok akkor az sikerült! Hol vannak a népi vagy folklór elemek, a kismadár?A Dalban nem énekelted a kanalas dolgot de itt igen és kés van a melledben???A varjú és a fa stimmelt egyedül.A külföldiek nem értik a dal szövegét nekik ez érdekes így a klipet nézve, de a magyaroknak ez nem szól arról amiről a dal maga.Sok pénz ment kárba, egy másik dalhoz ez biztos remek videó lenne de ide nem passzol.Arról nem beszélve hogy ehhez a dalhoz egy szenvedélyesebb erőteljesebb előadás és történet kellene.Így nem jött át sajnos.”

Valahogy én sem ezt vártam. Tetszik a dal, de valahogy a klipp nekem nem áll össze. Jó a látvány, amikor barna ruhában énekel, de miért kellett ennyire lelassítani? Meg a szívenszúrás…tényleg nem rossz szándékból, de a dalhoz én vmi ütősebbet képzeltem. Nekem túl szürreális.”

A dalt szeretem de sajnos a klipp szàmomra semmitmondò kusza “zöldsègek” halmaza… Nem tetszik. Ettől függetlenül az èlő produkció jò!”

Ti mit gondoltok, tényleg olyan borzalmas?

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Izabella Szikra says:

    Nekem tetszik a dal!!!!
    Mekkora hiszti volt Bye Alex dala miatt is.
    Hajrá Gabi!!!!

  2. Izabella Szikra says:

    Nekem tetszik a dal!!!!
    Gondoljunk csak bele hogy Bye Alex dala miatt is milyen hiszti volt!
    Hajrá Gabi!

  3. András Madarász says:

    Imádom Gabi dalát, de ez az évad olyan silány volt, hogy még azt is megkérdőjelezem, tovább jutunk-e a döntőbe?! Ennyi nem odaillő dalt!!! Miért nem fogadjuk el végre, mi nem tudunk labdába sem rúgni a többiek mellett. Na nem azért, mert tehetségtelenebbek vagyunk, hanem nem azt a WOW érzést keltjük ( szőke ciklon 3D-s kosárral, hosszú combbal; Adonisz férfi felsőtest, kevés aggyal…)!!! Na ez nem a mi reszortunk!!! Európa még nem nőtt fel az IGAZI kultúrához!!!

  4. paul partos says:

    Nem bír magával, idegesítő ez a túlfűtött lénye,mintha folyamatosan be lenne drogozva, sír, hahotázik, grimaszol, csak a műhaja, lehetetlen rongyai változnak.
    Szörnyű ez a “műdala”, egy igazi művész nem a külső eszközökkel tud sikeres lenni.
    El kellene gondolkoznia Totovának…..

  5. Sándor Németh says:

    Ennek a klippnek semmi köze bàrminemű nèpdalhoz. Hamar elfelejtette, hogy ez lenne az új stílusa, amire règóta kèszült..

  6. Sándor Németh says:

    Megint az eredeti stúdiófelvételt halljuk, a hibàs egyes-többesszámmal..
    Az adjatok egy kanalat…kezdetű kèt sor PLÁGIUM. Ezèrt ki kell zárni. Eredeti: Hàrom deci kömènymag című dal, Kovàcs Appolónia.

  7. Pista Jóska says:

    A csaj egyébként dilis, nem csípem, de ez a dal és a klip is jó, oda való versenyre.

  8. László Gulyás says:

    Nincs ezzel semmi baj. Számolatlan a rosszabb nóta ebben a Dal nevű förmedvényben. Egy kicsit népdalos, egy kicsit keleti jellegű, de nem rossz.A dobszóló jellegében nem fér bele. A végébe kerültek zöldségek (adjatok egy fakanalat, hadd lőjem főbe magamat jelleg). Kis igazítással nem rossz, de nem a fesztiválra való!

  9. András Trényi says:

    Kár rontani vele a médiák amúgy is igénytelen színvonalát.
    Kár hogy nem Győzikével énekeltek duettben.
    Az dobott volna rajta még egy nagyot.

  10. Sipőcz Ottilia says:

    Olyan szahar mint a dal maga!

  11. Csaba Bekes says:

    A dal kulonleges, van helye a dalfesztivalon. A klipp atlagos, semmi kulonos!!!!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!