Pletykafészek

3 idézet, amitől még a legrosszabb napok is működnek

Vannak napok, amikor még felkelni sincs kedve az embernek. Legszívesebben a fejére húzná a takarót, elbújna a világ, a tennivalók, a stressz elől és csak feküdne az ágyban. Azonban ez a legtöbbször nem lehetséges, hiszen mindig van kötelesség, vannak elvégzendő feladatok, sőt, sokszor ott a család is, akikről gondoskodni kell.

 

 

Ez még nehezebb olyankor, mikor úgy érezzük, hogy elindul bennünk a betegség, jobb lenne az egészségünk szempontjából tényleg ágyban tölteni a napot, de sajnos lehetetlennek tűnik. Ilyenkor felidézem magamban ezt az öt mondatot és máris sokkal nagyobb kedvvel vágok neki akármilyen napnak. 

Az elsőről eszembe jut a 3 legjobb barátom. Az, hogy régen olyan voltam, mint a napraforgó, mindenkinek azt mondtam, amit hallani akart, hogy megfeleljek, hogy elfogadjanak, hogy szeressenek. Aztán rájöttem, hogy ez igazából a hazugság egy formája és úgy döntöttem, kipróbálom milyen, ha az igazat mondom, még akkor is, ha fáj. És meglepő módon, működött. Ennek a gondolata pedig mindig feldob, hogy végül sikerült olyan embereket magam köré gyűjteni, akik mellett nem csak önmagam lehetek, de őszinte is, vacilálás nélkül, mert nem bántásnak, hanem segítő szándéknak fogják érezni még akkor is, ha fáj.

A következő sorok kapcsán egész háború dúl a neten, mert sokan cáfolják, hogy Ady tollából származna, mert nem szerepel az Ady összesben. Én ennek ellenére simán el tudom képzelni, hogy ő írta, mivel a stílus annyira jellemző rá. Erről a néhány sorról mindig tovább futnak a gondolataim, felidézem életem legjobb pillanatait. Lehetett az akár egy csók, akár egy szívből jövő nevetés, vagy például az a feledhetetlen élmény, mikor a cicám mellett végigasszisztálhattam életem első szülését. Ezek aztán feltöltenek annyi energiával, hogy szinte egy buborék alakul ki körülöttem és megadják azt a löketet, ami szükséges ahhoz, hogy kibújjak az ágyból.

Utolsóként pedig Amerika egyik legnagyszerűbb elnökének szavai azok, amik megadják a kellő inspirációt, a céltudatosságot, hiszen nincs egyetlen elvesztegetni való napunk sem. Nem akarok idősen, ágyban fekve, magatehetetlenül majd azon töprengeni, hogy vajon miért hagytam, hogy csak úgy elrohanjon mellettem az élet, miért nem nevettem, szerettem, utaztam, éltem többet? 

Így aztán, ez az a gondolatsor, ami lerázza rólam az utolsó nyűgöt is, tudatosítom magamban a céljaimat, a napi terveimet és úgy döntök, ezen a napon is a tettek, a vágyak és a rám váró élmények fognak győzni a tunyaság és a depresszió, sőt, még a bacilusok ellen is. 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!